Vége és summer

Kicsit megkésve, de törve nem – itt a poszt, soksoksok érdekességgel meg mindennel, ami csak jön, jönni fog. Lesz benne szó az év végéről meg mindenről…

Dolgozz a semmiért

- avagy "csak a földrajz"


Itt az év vége és két napja (szerda, csütörtök) folyamatosan a csalódások érnek. Oh, na igen, most jöhetnek a nagy szavak, hogy csak én fogom fel ilyen pesszimistán a dolgokat, de az a helyzet, hogy az egyetlen dolog ami miatt nem érdekelt az informatika hajszálhíja-négyesem azt nem kaptam meg.
Megoszlanak a vélemények, egyesek azt mondják ez egy nagy csalódás és ennyi, mások pedig megértik a helyzetet és elfogadják, hogy nekem fontos lett volna. Amiről beszélek az a dicséreteim száma, tárgya. Ugyebár van az informatika dicséretem – azt senki se veheti el tőlem, mert az már kőbe van vésve -, de le kellett mondanom az énekről – amit nem bánok, mert tudom, hogy mindenkinek nem lehet adni, megértem -, és amit nem akarok és nem is tudok elfogadni az a földrajz.
Szóval igen: földrajz, te drága, miért nem maradtál elzárva?
Egy kiadós zokogó görcs után még mindig rosszul érint a téma – és el is sírom magam már csak a gondolatára is -, hogy ebből a tárgyból év végére nem kaptam meg a dicséretet. Sejtem miért nem, de valaki mondta nekem, hogy ez szánalmas – és igenis egyetértek ezzel. Ugyanis attól, hogy tanár… Szóval hogy is történt ez?
Ma bementem a suliba, hogy ma már úgyse csinálunk semmit, végre mindenki pihen és happy és evertyhing is fine… nem gondoltam az előző este látott cseppet sem tetsző tényre (ének), de gondoltam mostantól nem lehet gond… Tévedtem. Arculcsapásként ért ugyanis a földrajzóra.
Aki ismer, az tudja, hogy földrajzból hajtott a vágy az ötösért – kettős dolog volt az elején, igaz ami igaz, de második félévtől kezdve csupán a tanulmány volt fontos. Ráadásul, a tanáromról is tudom, hogy szerinte fölösleges volt ennyit tanulnom – igaza van, tényleg, kapja be. Félévkor a dicséretemmel úgy éreztem végre van értelme ennek az egésznek, végre valamiből kiemelkedem – és akkor megnyugodtam, mert sikerült kitalálnom a második szakomat (kell a kihívás, kell, kell).
Nos, ahhoz, hogy igazságot lehessen tenni ismerni kell az egész történetet. De legyen belőle annyi, hogy tetszik „a tanár” (nem érdekel különösebben, csak feketehaj+magas=álom… ugye milyen „komoly”?), de ez ilyen egyoldalú dolog – ahogy mások mondanák „gyerekszerelem”, ami nem is szerelem, csak vonzódás, s ugyebár a kettő nem ugyanaz. Meg, ha azt nézzük, hogy a kedves tanár urat idegesítette (szerintem legalábbis, úgy tűnt), hogy én tanulok, sokat, rengeteget és kénytelen volt ötösöket adni… De igen, ő a tanár és megteheti. És én meg szívhatok. És az osztályom szerint megérdemlem. Az anyám szerint azért érint rosszul a dicséret hiánya, mert „tetszik” – ami nem igaaaz, mert ha a tanárt nem érdekli a tanulmányom, akkor minek tanulnék neki? -, édesapám pedig annyit fűzött hozzá „Az rossz, de legalább a hajad jó” (fodrásznál voltam – szerk.megj.). És vannak, akik megértik – na, ők azok, akik tudják, hogy a tanárt leszarom, a tanulmányt nem, és a tanár másik énje meg jó fej.
De az indokok a következők lehetnek:
1. Az „ellógott” dolgozat – erről ITT írtam már
2. Kivételezés érzése – bár csak nekem volt/van csak ötösöm (10 db), vicces dolog
3. Az osztály – ez az indok hasonlít a kivételezésre
4. „Tanár vagyok, megtehetem”
5. „Nem az számít hányas lett, hanem, hogy becsülettel küzdöttél” – ezt érettségire mondta, de itt is simán fekszik
6. Valami egészen más – pasi, elég sok remek indokot tud felhozni.

Mondanám, hogy nem érdekel és én vagyok a hibás – de egyiket sem érzem tisztának. Mert a dolgozatot bepótoltathatta volna; a kivételezés „vádja” nevetséges… Amit tudok tenni? Csöndben elfogadom. Amit nem kéne? Megkérdezni a drága jó osztályfőnököt miért nem érdemeltem én ezt ki. Pedig tényleg, én csak szeretném tudni miért? Idén tanultam, dolgoztam, a legjobbat nyújtottam – úgy látszik, tanár válogatja mit akar…

Én pedig így zárom az évet, ilyen jegyekkel. Ezek alapján két tantárgyból látszólag rontottam, egyből tényleg; két tantárgyból viszont javítottam. Nem rossz a végeredmény (4,25), de hiányoznak a D-betűk… mert az úgy lett volna az igazi… dicsekedni, örülni…
Kattintásra nő!

Fogorvos vs. Föci

Nem mindig van megfelelő választás


Péntekeken még volt bennem egy olyan érzés, hogy: inkább megyek fogorvoshoz, mint felkészülni egy dolgozatra földrajzból, arra a napra ráadásul, amikor gyakorlatilag mindenből írunk/felelünk. Pénteken  - sőt a hétvégén végighaladva - az tűnt a legjobbnak, ha élek a lehetőséggel és nem írok meg egy totál fölösleges dolgozatot (van elég jegyem).