20. lap – 17 éves lettem én | Napló lapok 2013


Származás: tumblr

Január 30.

Tortám :D
A hihetetlen Hulk nézése közben valami fénycsóva verődött vissza az ablaküvegről, ami érdekelt, ezért odamentem az ablakhoz. A hátam mögül nevetés hallatszott - hátrafordultam és láttam a tortát. Nálunk szokás, hogy a születésnap előtti napon van az ünneplés - így elkerülhetőek a másnapi stresszes dolgok. Azaz megkaptam az ajándékom - ami éveimmel egyenlő arányban csökken - egy pizsamát. A könyvet, pólót és miegymást a nagyszüleimtől és rokonoktól kapom. A tortám viszont nagyon nagy meglepetés volt: Marlenka torta négy darab gyertyával (6-os, 4-es, 4-es, 3-as), amire apu rögtön rákérdezett, hogy miért.
 Holnap születésnapom lesz...

Január 31.

A kedves ismerőseim közül (557 a FB szerint) kb. 55-60-an köszöntöttek fel. Ez nem is olyan rossz. Első köszöntésem 0:01 perckor született - a NAgy Ő-től. De akkor most a napom reggeltől a mostani időig. A második köszöntést a Keresztanyukámtól kaptam, aki burkoltan megjegyezte, hogy jövőre iszunk.
A. rögtön felköszöntött, amint találkoztunk a buszmegállóban - az ajándékot azonban csak a suliban kaptam meg. A suliban Livi és Szimi (valamint Livi testvére Szilvi) egy-egy tábla csokival leptek meg a szokásos "Boldog Születésnapot!" és egy "Vigyázunk az alakodra" megjegyzéssel. Fent a terem előtt elkezdtem kibontogatni az A.-tól kapott csomagot, amiben egy csomag nápolyi volt (olyan, amilyet mindig eszünk). Jött Regi is, akitől kaptam fincsi malacokat (függőséget okoz, szilveszter óta csak arra tudok gondolni) és puskatollat föcire (ennek is megvan a maga története). Bence is megjegyezte, hogy neki otthon csak karácsonyi csomagolópapír volt, de ennyibe is maradt ez a beszélgetés. A becsöngetés után megkaptam Bencétől a becsomagolt csokit - anyukája átcsomagolta, pedig én aztán Bence csomagolásának is örültem volna. Aztán a nap folyamán még elszórva kaptam a köszöntéseket (a tanárokat nem érdekelte, de nem is tudtak róla, kivétel...) Tanár Úr (informatika tanár) jött le a lépcsőn, majd meglátott és megtorpant - aztán lejött, meghúzta a fülem és felköszöntött vicceskedve.
Az ebédem a Mekiben volt, mert Emese barátnémmal odamentünk - rég találkoztunk, de a táskájáról felismertem. Tőle mindig valami finomságot kaptam születésnapomra, most sem volt másként: extracsokis gofrit kaptam.
Katicás tortácska - Keresztanyutól! :D 
Nagyika (nagymamám apu felől) itt volt nálunk és megkaptam a Once upon a time-os pólóm és egy könyvet (Laurell K. Hamilton: A holdfény csábítása). A nagy meglepetés az volt, hogy anyuval Keresztanyu is megérkezett. Kaptam tőle egy kis tortát, amin egy hétpettyes katicabogár egy tíz sárga színű szirmon van.
A Facebook nevezetű közösségi portálon kaptam rengeteg köszöntést - volt olyan, akitől háromszor is.
Így telet tehát ez a napom!

30 napos OUAT kihívás



6. nap – Kedvenc jelenet 

Első évad huszonkettedik rész - Belle emlékszik.
"I love you."
"I love you, too."
Azért ez, mert itt Rumple olyan aranyos és annyira jó boldognak látni!

19. lap – 2013.1.30. | Napló lapok 2013


A dolog úgy áll, hogy az angoltanárom végre nem szórakozik olyan szemét módon velem - a vicceskedő módot meg már megszoktam. Viszont az angolóra katasztrófa volt - vagyis az a momentuma az órának, amikor a tanár bejelentette, hogy mindenki felelni fog, szóban. Nem is lett volna baj, ha Panna nem jelentkezik, hogy nekem holnap lesz témám - a születésnapom. Végülis, másra sem vágyom, mint első órában szóban felelni arról, hogy milyen a napom - a születésnapjaim általában rosszul végződnek, ez még rosszul is kezdődik! 
Az egyetlen jó dolog a holnapban, hogy nincs tesim és Mekizni megyek - meg desszertnek kapok tejbegrízt (bár Rákócz-túróst is ennék...). Azért remélem, hogy Panna tényleg lefelel helyettem holnap (megegyeztünk), mert elegem van a csütörtöki felelésekből - a félévi szóbeli feleletem is csütörtökön volt.
Az OUAT kihívás újabb napja már fent van! :)
Valamint sorozatok közé (amiket nézek, néztem, nézni fogok) bejön a: Lost-Eltűntek!

Ma még A hihetetlen Hulk, aztán... :D

30 napos OUAT kihívás


5. nap – Kedvenc gonosz 

Oh, hát természetesen a Regina|Rumple páros ver mindenkit gonoszság terén - jó, Cora még vetélytársa lehet Reginának, de Rumple-nek nem! Ők ketten együtt elképesztő dolgokra képesek - főleg, ha nem épp egymást akarják eltenni az útból.

18. lap – 2013.1.29. | Napló lapok 2013


Ha kedd, akkor ugyebár borzalmas nap - ez ma sem volt másképp.
Az angoltanárom pikkel rám, vagy csak simán nem talált más üssmegpárnát. Az a tudat sem vigasztal, hogy nemsokára születésnapom - nem vigasztal!
A mai nap is felkerült már az OUAT kihívásból! :)

30 napos OUAT kihívás

4. nap – Legkevésbé szeretett női szereplő 
Kathryn|Abigail karakterét az elején nem kedveltem, mert egyik életben sem volt valami kedves - a való életben inkább csak Reginának segített. Azt viszont kedveltem benne, hogy hagyta Charming-nak és Snow-nak, hogy együtt lehessenek - még ha ez nem is sikerült neki.

17. lap – 2013.1.28. | Napló lapok 2013


Igen, ezen a hétfőn is túl vagyok - mindig is tudtam, hogy a hétfővel haverok vagyunk. Viszont jön a kedd, ami már koránt sem olyan csodálatos - pedig elméletileg most annak kéne lennie. Ma viszont Borinak szülinapja volt - Isten éltesse sokáig! - de a tanárok minden órán megtalálták a hülyeségeikkel. Elegem van, de no problem.
Nem fogom túlélni a holnapot, tuti. Először is föcivel kezdünk ahol dolgozatot írunk (írni kéne a hegytagokból puskát) abból az anyagból, amiből én már kaptam egy hármas és egy ötöst (na meg egy egyest, de azt kihúzta). Aztán jön két rajz, ahol ha szerencsém van a tanár jó fej lesz - büféóra. Az élet megy tovább és jön egy nyelvtan ahol TZ-t írunk egy olyan anyagból, amit vele kb. két másodpercig vettünk át - szóval senki nem tud semmit, a tanár nem volt, amikor tanultuk és teljes tévhitben van. Szerencsére, ha eddig nem haltam meg, akkor majd "ijesztő vagy" tanár úrnál |angol óra| meglesz -, de megfogadtam, hogy nem nézek a szemébe, majd meglátjuk mennyi idő után fog leesni neki, hogy Panna osztálytársnőm egyáltalán nem poénra vette.
Tehát holnap meghalok!

A jó hír (1 perce tudtam meg): lesz Rumbelle-s pólóm! Once Upon a Time lázban égek, tehát lesz itt még (a pólón kívül) poszter és különféle ajándéktárgyak, képszerkesztés és írás. De addig is a OUAT kihívásom Day3-ja már felkerült ITT megtekinthető!

30 napos OUAT kihívás

3. nap – Legkevésbé szeretett férfi szereplő 

Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni - Sydney Glass|Magic Mirror karakterét csak egyetlen részben tudtam valamennyire megkedvelni, de igazából csak nyűg. Nem szeretem! Viszont vigasztal a tudta, hogy az 1x22-ben az elmeroggyantak között kötött ki xD

2013.1.27.

MEGTALÁLTAM!
Sajnos már eladták! Amúgy jó lett volna...
Amúgy kitettem az OUAT kihívás második napját - meglepő, hogy ki lett a kedvencem.... xD

30 napos OUAT kihívás


2. nap – Kedvenc női szereplő 

Hát, van pár személy akit kedvelek (Belle, Ruby, talán még harcos Hófehérke is), de legjobban őt kedvelem:
Regina "Evil Queen" Mills. A miért egyszerű: mert gonosz, de ugyanakkor Henry-ért képes lenne megváltozni - meg is változott, ha azt nézzük. Aztán jön Emma és a mesék kezdenek újra feléledni - Regina pedig megtalálja gonosz önmagát. Szeretem ezt a karaktert, mert olyan jó gonosz.

16. lap – 2013.1.26. | Napló lapok 2013


A hétvége unalmas, ha nem tudok mit csinálni - jó beszélgetek néhány emberrel, de nem minden másodpercben. Oké, akkor a mai napom úgy ennyi volt.
Feltettem egy bejegyzést - OUAT kihívást fogok teljesíteni és ez azért egy kicsit feldobja a hangulatom. Sajnos írni egyszerűen nincs ihletem, úgyhogy az várat magára.
5 nap Torkos Csütörtökig!

30 napos OUAT kihívás

1. nap – Kedvenc férfi szereplő

Rumplestiltskin a kedvencem - mindig ő is volt. Azért mert gonosz, de ugyanakkor neki szüksége volt az átokra, hogy megtalálja a fiát. Igazából ő az aki feldobja a sorozat hangulatát - amikor Rumple-ként van jelen és kuncog.
Yes, he is!

15. lap – 2013.01.25. | Napló lapok 2013


Borzalmas napom volt, vagyis nem írtunk kémiából, de az egyik osztálytársam és állítólagos barátnőm nagyon szemét volt. Oké, hogy vicces viccelődni a tanárral - aki amúgy tényleg fogékony a poénokra -, de azzal viccelődni, hogy hülyét csinálsz a másikból?! Igen, gesztikuláltam - általában szoktam, mert ez vagyok én. A padtársam meg feltette a kezét és azt mondta, hogy ijesztő vagyok - bár nem bírom felfogni, hogy mi ijesztő a "I like swimming"-be, de neki az volt. Odajött a tanár és elkezdtek azzal viccelődni, hogy milyen ijesztő vagyok - a tanár részéről ez poén volt, a padtársam meg azon röhögött hogy hogyan oltogat a tanár. Aztán persze a feladatot én próbáltam megoldani, de azok ketten jókat röhögtek minden mondatomon - padtársam nem is engedett igazán szóhoz jutni - aztán megszólalt a tanár, hogy jó lenne valami mást is mondanom. Hát nem azt csináltam, csak padtársam ijesztőnek titulált? Ezek után a tanár olyan undok volt velem, hogy hihetetlen - hát b*** meg!
A német témazáróról jobb szeretnék nem beszélni - borzalmas volt és...
IKEÁs kajálás viszont jó volt - beszélgettünk, nevettünk - megbeszéltük kinek hány telefonja volt eddig xD Aztán kiderült, hogy a Torkos Csütörtök idén jövő csütörtökre esik, ami már csak 6 nap és valószínűleg nem megyünk el - mert szombaton is megyünk étterembe. Azért tök jó lenne, ha elmennénk, mert tavaly apu szülinapján mentünk - idén mehetnénk az enyémen. 

Valami mese, valami jó!

Disney vagy feldolgozásai? Ha választanom kéne, akkor biztos a feldolgozásait mondanám, de akkor jön egy újabb kérdés: Melyik fajta feldolgozás?
Nem olyan egyszerű erre válaszolni, mert most azokat az éveket írjuk, amikor egy mesefilmnek minimum két feldolgozása is kijön. De akkor lássuk az én általam preferált feldolgozásokat:

A lány és a farkas igen érdekesen ragadta meg a történetet - igazából alig hasonlít az eredeti történetre. A színészeket megkedveltem (ha eddig még nem kedveltem volna őket) és tetszett a farkas megoldás. Egy szóval ez a mesefeldolgozás azért volt jó, mert igazából csak Piroskát, Farkast és Nagyit vették át.










Hófehér és a Vadász... ez már keményebb tészta volt, bár még ennek sem volt minden mozzanata megegyező az eredetivel - és ez jó, az ilyen feldolgozásoknál. A színészek itt is jók (nem érdekel, hogy Kristen-t ki, miért utasítja el) és mozgalmas a történet. Az utolsó pár percig, aztán megint egy kis izgalom ééés vége.










Hansel and Gretel: Witch Hunters - ami még nem jelent meg ugyan, de Jeremy miatt már a listámon van. A Jancsi és Juliska című mesécskét én szerettem (mézeskalács házikó *.*) és érdekel, hogy milyenek lettek felnőttként a szereplők. A boszorkányvadászat igen érdekes hobbinak tűnik. Nagyon várom!









Once Upon a Time, az a sorozat amit nekem találtak ki. Habár Hófehérkéért soha nem voltam oda, azért ez a sorozat igazán érdekesre sikeredett - kedvenceim természetesen a gonoszok közül kerültek ki. A történetek szinte ugyanazok, mint az eredetikben, de Rumpel feltűnése eléggé megkeveri a dolgokat. Tehát a kedvenceim igen érdekes alakokból jött össze: Rumplestiltskin (vagy Rumpelstiltskin - mindkettő helyes; egyszerűen Rumpel) és Regina - na meg a kisgyerek Bae. I love this series!

És akkor egy kis vidámság:

14. lap – 2013.01.24. | Napló lapok 2013

Yes, please! I love this! Valaki meglephetne, akár csak valamelyik mütyürrel - karkötőm van.

It was a great day! - Az utolsó csütörtök, amit tizenhat évesen kellett átvészelnem!
Egy kicsit féltem a mai naptól, mert az informatika között zajlott egy "írunk vagy nem írunk" játék és egyáltalán nem csábított egy adatbázis gyakorlat - főleg, ha lekérdezések szerepelnek benne. Nem írtunk, viszont kaptam két piros pontot és egy buksi-puszit.
Most aztán már tényleg el kéne kezdenem és be kéne fejeznem számtalan regényemet - de először is az OUAT novellám. 
Be. Akarom. Fejezni!
Annyira a OUAT hatása alatt vagyok, hogy még az angol házimat is róla írtam xD
"Rumpelstiltskin is meaner than Evil Queen, but Cora is the meanest."

Holnap két témazárót is írok - a változatosság kedvéért, úgy látszik dupla vagy semmi alapon játszanak a tanárok. Kémia és Német tantárgyak a holnapi szerencsések, melyekből - bizakodón állok hozzá - jó jegyet fogok kapni. Bár nem mindent tudok!
Ha már péntek, akkor IKEA és húsgolyó - bár szerintem ezt holnap mekire cserélem (szeretném, ha  húsgolyót csütörtökön ennék először, jövőhéten). Tehát holnap laza nap - four óra és two dolgozat (matek: 4-2=2, tehát 2 órán we are doing nothing).

Na, akkor én go írni és ma este folytatom az olvasást - Cynthia Hand: Angyalfény.

13. lap – 2013.01.23. | Napló lapok 2013


Yes! (Még most sem értem az édesanyám.)
Habár ma n e m akartam felelni a földrajz nevezetű kínzó-tantárgyból, de megtettem - nem mintha lett volna más választásom. Mivel tegnap reggel bemagoltam mindent, hogy majd felelek így egy kis előnnyel indultam - bár a térkép és hegységek tagjai kérdéstől már tegnap is féltem. Mindenesetre egész jól sikerült, ha azt nézzük, hogy idén harmadjára sétáltam ki az osztály terem elejébe, hogy feleljek (igen, tegnap is kisétáltam, aztán azt mondta a tanár, hogy most nem tud feleltetni mégse) és sikerült elérnem a célom, végre. Az első kérdést még a kisétálásom közben tette fel - rögtön daráltam -, aztán jöttek a hegységek és meglepő módon tudtam amit kérdezett (nem kellett az összes tag). A végeredmény egy ötös lett - de kedden az egés osztály dolgozatot ír belőle. Oh, yea!
Kicsit fáradt vagyok és Team Rumbelle szívemnek nem tesz jó az igaz szerelem elválasztása - mert az akkor is az. Rumple jó, csak sok rossz dolog történt vele (igen, gyáva is volt...).

12. lap – 2013.01.22. | Napló lapok 2013

Halál-Holnap
9 nap!

Nem tagadom a mai napom egész jól alakult, bár az első órát végig idegeskedtem. Egyszer akarok felelni és akkor is azt mondják, hogy nem... pedig javítanom kéne - bátor voltam. Elméletileg holnap felelek - persze a térképet nem tudom, de majd próbálkozom - feltéve, ha első órán nem halok meg (matek-> dolgozat). Ha ezeket az órákat túléltem még mindig ott van az angol és német.
Angolból 5 lett a dolgozatom ezért a tanár "tanításra érdemes"-nek titulált. A kedvenc sportom, filmem és épületemről kéne fogalmazást írnom, de I don't know
Emellett már visszafelé számolunk, ami egy kicsit aggasztó - tekintve, hogy nem bírok koncentrálni.

OUAT - Rumbelle és Bae(Baelfire)

Miért pont ők? Azért, mert a Szépség és a Szörnyeteg volt az egyik kedvenc mesém - ahol nem a jóképű férfiideált mutatták be, hanem egy szörnyeteget. Rumple pedig egyszerűen hihetetlenül jó gonosz, Belle a maga kedvességével tökéletesen kiegyensúlyozza Rumple gonoszságát - ami nem is annyira gonoszság. Bae pedig, hát ő :D

11. lap – Aktuális telenovella és sorozat | Napló lapok 2013

Zorro

Ha már sorozatokat nézek és rajongok értük, akkor itt az ideje újranézni egy TELENOVELLÁT. Igazából egykezemen meg tudom számolni, hány hány telenovellát szeretek - az az egy a Zorro.
Imádom a történetét, bár a részek elhúzása eléggé idegesítő néha - mégis újranézem a sorozatot! Harry Geithner és Christian Meier miatt érdemes nézni :) (Bár Harry Geithner miatt még az Árulót is néztem, az sem volt rossz).
Igazából én mindig Alejandro (Osvaldo Ríos) és Almudena (Luly Bossa) kapcsolatának drukkoltam. De kedvenceim közé került Maria Ángel és Pizzaro is :)
Téhát: telenovellát fogok nézni, aztán este folytatódik a OUAT (Once Upon a Time).

10. lap – Születésnap előtti gondolatok | Napló lapok 2013

11 nap!

Ennél jobban már jövőre fogom várni január 31.-ét - mert én várom, hogy végre ne kelljen lemennem két hónapra Balatonra, hogy a barátaim nélkül szétunjam az agyam. Az idei nyár-beharangozó (május) viszont a lehető legjobban fog telni, hiszen I'm going to Italy
Vajon mi van akkor, ha valaki tetszik nekünk? Nagy semmi! De akkor mi van, ha egy húron is pendülünk? Akkor már kezd bonyolódni a helyzet. Adjunk ehhez egy volt évfolyamtársat és ezeket vonjuk ki az új iskolából. Az eredmény? Nem túl biztató...
Létezik olyan, hogy tökéletes? Tökéletesen megegyezik az ízlésünk és az érdeklődési körünk? Létezhet, hogy mint a mesékben megtaláljuk a tökéletest? Én nem tudom, de reménykedem - vajon milyen lehet tudni, hogy aki tetszik neked, annak te is tetszel? 
Az érzés:

Születésnapomra lehet, hogy mégsem Tablet-et kapok - vagy csak próbálják elterelni a figyelmem. Nem baj, mert az Olaszországi út is elég nagy ajándék. Azért szeretném majd magam meglepni egy-két könyvvel, hiszen azért valami kézzelfoghatót szeretnék a közelemben tudni - és vészesen fogy a még ki nem olvasott könyveim listája. 
Ma azért végre készítünk csokikanalat - a formát tőlem kapták anyuék. Viszont egy napot elég gyorsan el lehet rontani. Egy perce megemlítettem, hogy törpesünit szeretnék, mire anyám rögtön mondta, hogy majd akkor ha elköltöztünk innen. Azt is mondta, hogy nem foglalkozunk Nutival sem - pedig egyrészt a húgom nyula, másrészt én törődöm vele.
Az egészben az fáj legjobban, hogy anyám miatt nem tudok megbarátkozni a nálunk lakó állatokkal - ugyanis Ő volt az, aki elvitette először a kutyámat (úgy, hogy előtte lévő nap még az mondta, hogy vesz nekem kutyás könyvet), aztán a nyulamat vittük el, mert Nuti rossz lett... 
Tehát 11 nap múlva a születésnapomon is várható veszekedés - ugyanis nálunk a születésnapomon az egy vitanap. Remélem azért a délelőttöm jó lesz.

VÉGE!

Örömmel vegyes fájdalommal jelentem be hogy A túlélő2-őt az imént fejeztem be. Öröm volt írni, de mostanában inkább a többi történetemre szeretném a hangsúlyt fektetni. A fejezetek februártól kezdenek feltöltődni  amint az első rész (A túlélő) is felkerült.

09. lap – MÉgis utazhatok | Napló lapok 2013

Vagy mégis út?

Énanyu+R.anyu=Út? Nagyon úgy néz ki. S.U.P.E.R.
Feltételek vannak (azok mindig vannak...):
  1. Nekem is be kell szállnom. /Hát nem ezt mondtam már az elején?!/
  2. Vennem kell ajándékot nekik. /Különben tönkremegyek.../
Tehát, mégis út. Ez a nap kezd egyre jobb lenni :D Kaptam két ötöst informatikából; 6. vagyok az osztályból és R.anyukája beszélt anyummal - az más kérdés, hogy anyu milyen hangulatban jött haza xD A holnapi napom keményebb lesz - meg innentől kezdve az összes, mert hajtanom kell, hogy ne gondolják meg maguk.

I'm happy!

08. lap – Születésnapi különkiadás | Napló lapok 2013

Nem ma van a szülinapom!

A poszt azért kerül most bejegyzésre, mert döntenem kellett és még a hatása alatt vagyok. A listám, mint úgy általában könyvekből áll - amiket vagy megkapok, vagy ajándékutalványt kapok -, de néha felkerül még plüss, vagy valami fontos (pl.: shaker).
Az idei listámon először (amit elküldtem édesanyámnak) 11 könyv szerepelt - ez azóta 38-ra nőtte ki magát. A listáról természetesen nem kaptam volna meg az összes könyvet, de néhányat igen - a többit pedig meg akartam venni. A lista VÁLTOZOTT, ugyanis a képbe került egy Tablet nevezetű készülék - amire már régóta fájt a fogam. 
Ma választottam: Tablet.
Miért? Mert most olcsó és jó lesz sokáig. 
Eredetileg Koobe X7 Slim-et szerettem volna, de mivel azt sehol sem lehet kapni, így marad a Samsung Galaxy Tab 2 7 Wifi.

(És jó lenne, ha a Nagy Ő-m végre rájönne, hogy róla van szó!)

07. lap – Barátokról gondolatok | Napló lapok 2013

Barátok, barátnők

A baráti társaságom két nagy csoportra osztható (de kinek nem, ebben a mai világban?!). Az első csoportba (Élő) azok tartoznak, akiket személyesen ismerek és személyesen ismertem meg. A másik csoportba (Netes) azok tartoznak, akiket a net világán keresztül ismertem meg és nem|kevésszer találkoztunk élőben. Mindkét csapatban vannak különböző személyiségű emberek.

Élő

Osztályomból a klikkeknél az mi klikkünk is megjelent (igazából csak úgy összejöttünk egy csapatba és a létszám állandóan változik). A lányok vannak többségben ebben a csoportban, mert a fiúk csak úgy néha csatlakoznak hozzánk - általában, amikor közös programokat szervezünk.
Lányok:
  • A. -> vele szoktam reggelente suliba járni és hazafelé is együtt megyünk.
  • R. -> a másik szőke (rajtam kívül), nagyon jó, hogy egy ilyen vidám ember is a barátom.
  • P. -> ő eléggé csapongó, nem igazán tölti a korlátnál a szabadidejét, de sokszor tölti velünk a szabadidejét.
  • K. -> ő P.-vel szokott udvarra menni, vagy a közös barátaikkal vannak.
  • Becky -> ő A.-val, vagy K.-val szokta a legtöbb idejét eltölteni.
Fiúk:
  • R. -> vele egy osztályba jártam általánosba, aztán 7.-ben elment. Újra egy suliba járunk és barátok vagyunk.
  • J. -> az osztály divatmajma, a csoportba pedig csak úgy beolvadt.
  • B. -> padtársam. Jó fej, vicces (néha bunkó).
  • Ovis -> imádom, hogy hülye. Ő általában Kaviccsal szokott lenni.
  • Kavics -> olyan, mint Ovis, csak rosszabb.

Netes

Egy csomó klubban benne vagyok FB-on, de a legtöbbet a BGy-t (Best Gyümölcsök) látogatom - én készítettem, amikor MSN-en megalakult ez a kis csapat. A csapat tagjainak gyümölcs nevet adtunk, az alapján, hogy milyennek gondoljuk. Hárman ismerték egymást személyesen, én negyedikként az újdonság voltam. A csoport tagjai segítik egymást a tanulásban, kikérik a véleményt az alkotásokról és alkotnak a másiknak.
Tagok:
  • Cherry -> Én vagyok. 
  • Plumy (Pika) -> Olvastam a történetét és írni akartam egy hasonló témájút, ezért engedélyt kértem. Beszélgettünk és barátokká váltunk.
  • Curranty (Liv) -> Plumy ajánlotta és mutatta be, hogy legyen valaki, aki segít átnézni az írásaim. Volt egy nagyobb veszekedésünk, de azóta minden a régi.
  • Strawberry -> Ő az én általános iskolai legjobb barátnőm. Sajnos mostanában elég keveset beszélünk és találkozunk egymással.
  • Apple -> Ő volt az utolsó, aki csatlakozott hozzánk. Lelkesen segít, ha olyan dologról van szó :)

06. lap – Dacos gondolatok | Napló lapok 2013

Once upon a time...

...volt egyszer egy lány. Ez a lány nem panaszkodhatott, hiszen általában megkapott mindent (jó, ez erős túlzás, de na!) mégis, amikor valami konkrét kérése lett volna - utazás - a szülei nemet mondtak. Ez a lány nem lázadt (jobban), de azért a keserű dac ott loholt a nyomában. A nyarat a nagyszülei életének megkeserítésére használta.

Oké, valahogy így keletkeznek az egyperceseim is xD De egyszerűen nem bírom felfogni, hogy egy nagyszülős-megint-nyaralás után miért nem engednek el (oké, a nem ismerek senkit már elsütötték nyolcszor és ezt mindig meg tudtam vétózni) egy szabad, Olaszországi útra? 
Mindegy! 
Félévzárás előtt egy nappal írok posztot... Az osztályfőnököm beteg (vagy csak nem jött|jön be) és ezért az igazgatóság kezében volt a sorsunk - remélem azért E. néni közbeszólt. Holnap elméletileg kikapjuk a féléviket, de mivel sem az osztályfőnökük, sem az osztályfőnökünk helyettese nincs bent, így ez megmarad szerdára.
A cím amúgy a szüleim új "sorozatára" utal - kitaláljátok mi az?! Rumpelstiltskin (magyarul: Zörgőfürge -> milyen vicces már!) és az egész bagázs élete fogva tartja a szüleimet. Ha már sorozatok, akkor a családom: gyilkosos, bűnügyi, krimi, szerelmes sorozatokat nézi - velem együtt. 
És igen, megkeserítem a nagyszüleim életét, ugyanis képtelen vagyok betartani a nincspasi-nincsbarátoklehívása-nincsmagánélet szabályokat.
De megírtam a TBR 2. fejezetét *.*

05. lap – Remélem, utazhatok | Napló lapok 2013

Út vagy nem út?

A következő könyv, amit szeretnék kiolvasni, az valami olyan lenne, hogy hogyan értsük meg az anyukánkat. - meg úgy alle pack a szülőket. Ugyanis nálunk vagy túl későn szólsz, vagy úgyse tudok dönteni rögtön a két alaphelyzet. A mostani dolog egy kedvezményes - nem iskolaidőben történő - külföldi út. De nem úgy sikerült a válasz és a reagálás, ahogy azt vártam. Nem arról van szó, hogy rögtön IGEN! PERSZE választ vártam, csak egy egyszerű majd megbeszéljük apával. Szóval nem jutottunk egyről a kettőre, de majd megmutatom neki a lapot és reménykedem, hogy legalább elgondolkozik - annyira szeretnék kijutni végre külföldre. Bezzeg a 100.000 Ft-os angol útra el akartak engedni rögtön, de egy kedvezményes (azt nem várta meg anya, hogy elmondja mennyi) Olaszországi útra (ahonnan a családunk fele származik) nem enged el. Pedig ott aztán még rokonokkal is összefutnék... 
A jó hír az, hogy megkaptam a négyest félévkor - angolból és matekból, valamint kémiából. Drukkoljatok, mert ez az út nagyon jó lenne!

04. lap – Iskolai menetrend félév előtt | Napló lapok 2013

Gyakoroljuk... a hét napjait!

Egy fergeteges napon vagyok túl és még fergetegesebb lesz, amint sikerült rendeznem az életem. A rendezésen azt értem, hogy mesélek egy kicsit a hetemről, a könyvekről és a sikertelenül reprodukált Karácsonyi bejegyzésemről.

Hétfő
A nap, amivel mindenkinek baja van - nekem csak annyi, hogy korán kell kelni. Amúgy békességben élek a hétfő tudatával és nem kerget a világ végére. Az óráim tűrhetőek és a tanárok is fáradtabbak, mert hát hétvégéjük nekik is volt - vagy nem. Lássuk a mostani hétfőmet:
1. Történelem: Írtunk egy dolgozatot, mert hangoskodtunk. Szerencsére jól sikerült, így egyenesbe értem a négyeshez.
2. - 3. Irodalom: Antigoné megölt és érvelt ellenem Kreónnal együtt - vagyis már megint feleltem ebből a fantasztikus témából. Nem azért, mert már volt két ötösöm belőle, hanem mert valahogy ki kellett hozni a stabil négyesből a nem stabil ötöst. Nem baj, az ötösnek örülünk, a feleléseknek nem annyira.
4. Matematika: Mondjon nekem valaki egy okot, hogy miért kell rögtön csütörtökön íratni egy dolgozatot az új anyagból, amit 1 napig veszünk?! A helyzet megoldódott, hogy nem csütörtökön, hanem jövőhét szerdán írunk dolgozatot, de az egész egyenletrendszerből. (Feladat: Kérdezd meg az osztályodból, hogy ki érti az egész anyagot?)
5. Kémia: Ezt a tantárgyat nagyon szeretem, és olyan anyagot veszünk, ami újdonság - challenge accepted! Viszont az óránk nem úgy alakult, ahogy azt bárki is várta volna. Dolgozatot írtak többen - én nem. Aztán dolgoztunk.
6. Német: Jelenleg az unalom szintjén áll. Bár most a tantárgyakat|iskolát vesszük, ami azért pozitívum. Dolgozatot írunk (vagy nem) pénteken, de az már nem számít bele a félévibe!
Plusz dolog: Újra elkezdtem írni, ami most egy Twilight témájú novella lesz, amivel valószínűleg lezárom az olyan típusú dolgaimat.

Kedd
A világ legutálatosabb napja, számomra ez a balszerencsék napja (mit nekem péntek 13...). Ez a nap még akkor is sz*rul sül el, ha amúgy valami jó dolog történt az elején. Még szünetben is rossz! Lássuk a mostani keddemet:
1. Nincs: Ez jó, így van időm olvasni!
2. Földrajz: Többek között alvós óra, de ha lehet magunktól jegyzetelni az már jó (Csak akkor minek bejárni?). Kiosztotta a tanár a dolgozatokat, amik szerinte borzalmasan sikerültek - mi meg már tudjuk, hogy jószerivel mindegy mit írunk, ha olyanja van akkor sem fogadja el. Én a dolgozat előtt tanultam A.-val, aztán anyu is kikérdezett, majd átolvastam az előkarácsonyi ajándékom (földrajz középszintű érettségi tételek kidolgozva) erre a témára vonatkozó részét. Még puskám is volt - puskázni eddig sem tudtam, most sem sikerült. A végeredmény hármas - igen, tanultam, hiba volt. A kérdések, megjegyzések viszont viccesek és átlagban mindenkinél megtalálhatóak voltak (pl.: "Hogyan keletkeztek?" -> a feladatban nem volt ilyen kérdés; "Arra lettem volna kíváncsi, hogy milyen halmazállapotú." -> arra a válaszomra, hogy két kőzettömb).
3. - 4. Rajz: Végre nem két rajzot készítünk! A rajzzal nincs bajom, csak az osztályzással... Maradjunk annyiba, hogy kezet tudok rajzolni, és a maszkos|farsangi témájú rajzom szerintem jó lett.
5. Magyar: Ide nekünk Oti nénit! Komolyan, annyival jobb volt... A jó az benne, hogy így legalább érteni is fogunk valamit az anyagból.
6. Tesi: UTÁLOM! Nem magát a tárgyat, hanem azt aki tanítja. Fel vagyok mentve talajtorna alól, de mondtam, hogy nem akarok kettes lenni félévkor, így a legjobb tudásom szerint megcsinálom. Amúgy is kivételezik a fiúkkal (a lányoknak általában kettest ad), de a mostani nagyon durva volt... Én megcsináltam - még a cigánykereket is, amit amúgy nem-nagyon tudok - és hányast kaptam? Természetesen kettest - így olyan stabil kettes vagyok, mint a huzat. (Majd szólok neki holnap, hogy én nem vagyok hajlandó javítani, ugyanis nem fog jobban menni attól, hogy előtte még jól le is cs***, de a jegyet nem kérem, mert felmentett vagyok!)

Szerda
Erről a napról nem tudok mit írni, változó. Jó órák vannak és elég gyorsan a végére is érünk. Lássuk a mai napomat:
1. Matematika: Új anyagrész, természetesen! Jövőhéten dolgozat és mindenki felháborodott. 
2. Földrajz: Felelések voltak, a többieknek pihenés.
3. és 6. Angol: Dolgozatot írtunk - négyes lett. Aztán elmondta, hogy kit hányasra fog lezárni - néhányunkat nem zárt le. Nekem a négyesért társalognom kell a tanárral, szerencsére a témát én választottam ki (bár lehet lesz még egy téma), a születésnapom lesz. 
5. Ének: Írtunk egy dolgozatot - ami ötös lett. Aztán Meridát néztünk.

Könyvek
Egyre kevesebb könyvem marad olvasatlanul...

Karácsonyi bejegyzés
A bejegyzés egyes részei a Kritikus Szemmel blogomon lesz fent!

03. lap – Karen Chance könyv beharangozó | Napló lapok 2013

KÖNYV!

Nem sokára (még ebben a hónapban) megjelenik egy olyan könyvsorozat folyatása, amire már nagyon vártam. Imádom a sorozatot és remélem, hogy a Cor Leonis Kiadó nem adja fel és kiadja a többi részt is. A könyv címe A hajnal átka lett, ami hasonlít arra a címre, amit én javasoltam Elátkozott hajnal. És mindemellett még ezzel a képpel jelent meg a mai nap a beharangozó:


Ezt a képet én készítettem, de akármennyire is igyekeztem a Kiadó logójának erősebb fehér színét nem tudtam jobban eltüntetni. De nagyon boldog vagyok, hogy megjelent a banner az oldalon (amúgy én voltam az első, aki beküldött valamit).

02. lap – 2013.01.03. | Napló lapok 2013

Alvás!

Mivel már lassan egy hete félálom állapotban mozgok, így teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy az alvást nem lehet irányítani - ma megpróbáltam.
Hogy honnan is jött az alvás irányítás? Természetesen édesanyámtól, aki ma reggel felhívta rá figyelmemet, hogy csak magamat okolhatom, hogy nem sikerült kialudnom magam. Tehát a mai napom azzal telt, hogy irányítottam az alvásomat - sajnos csak a félálom állapotot sikerült elérnem, de a fejfájásom legalább csökkent. 
Aki tudja irányítani azt, hogy elaludjon, azt kérem, hogy keressen fel és árulja el nekem is a titkot. Mert engem már azért leszidnak, ha délután alszom (olyan indokkal, hogy akkor éjszaka nem fogok aludni). De egyszerűen nem tudok elaludni - és az sem segít, hogy nem engednek este olvasni. 
Szóval aludni azt nem tudok, de a suli nem áll meg. (Miért kellett szilveszter után két nappal iskolát kezdeni?!)

01. lap – Írós mélypont | Napló lapok 2013

ÚJÉV!

Majd lesz egy karácsonyi ajándékos-képes bejegyzés is, de most valami sokkal fontosabbról lenne szó. A blogger világról, arról amiben élünk.
Én úgy csöppentem bele ebbe a világba, hogy éppen valaki ellopta valaki másnak a történetét - ez furcsa volt számomra, de az összefogás után (amit a többi blogger/ina csinált) minden újra ment a rendes kerékvágásban. 
Tudom, hogy manapság nehéz egyedi cselekményű történetet kihozni (saját, vagy fanfic), de nem igen fordulnak mostanában elő ugyanolyanok (pl.: szereplők).
Bevallom bűnöm, ami miatt egy ideig nem ment az írás: Amy blogjait nagyon szeretem és, amikor láttam, hogy elkezdte írni A sziget fanficet meglepődtem. Azért lepődtem meg, mert valaki olyanról írt, akiről eddig nem igazán lehetett olvasni - viszont szeretni én is szerettem és Amy erőt adott, hogy én is belekezdjek egy hasonlóba. Nem tudom, hogy a címmel vagy Jeremy Rennerrel volt problémájuk, de megtörtént - nyilvános (Facebook) megszégyenítésben volt részem /meg egy zokogógörcsben/. Aztán megbeszéltük - kettesben - és elrendeződött minden, kivétel, hogy ahhoz a történethez még nem sikerült elég erőt gyűjtenem.

Vajon, ha valakitől elkérjük a szereplőit/történet alapját/fejlécet/stb. akkor tulajdonképpen mennyi jogunk van nekünk azzal rendelkezni? 
Ha valaki elkéri a szereplőket, hogy aztán egy befejezetlen történet alapján írjon egy másik történetszálat - az kinek jó? /Senkinek, mert a régebbit többen fogják olvasni, az új viszont lehet, hogy kedvezőbb lesz a jövőre tekintve/

Én egy színészről akartam írni, de olyat mondtak nekem, ami miatt szinte összeomlottam - nem az igazság fájt, mert mások mondják, hogy "jól írsz", "érdekes a világod"... és egy "Ha nem állsz ki az olvasóidért, akkor nem is érdemled meg, hogy írj" nem fog eltéríteni. Szeretek írni, szeretek színészekről írni, szeretném ha az új blogomat (amin még semmi nincs csak fejléc meg háttér, amit Liv csinált nekem) megtekintenétek ;)

Valamint, aki tudna válaszolni a kérdéseimre, az tegye meg!

Üdv:
S.L.B: