SHINE

Üdv minden kedves Unatkozó Utazónak!

Most egy olyan cikk (sorozat) következik, amelyben egy igen híres oldalról lesz szó: a SHINE-ról. A legtöbb blogger ismeri és használja, azonban vannak olyanok is, akik még nem felhasználói ennek a csodálatos oldalnak. Itt megtalálhatsz bármit, ami a blogodhoz kellhet – szövegdoboz, szereplőknek külön „szövegdoboz” és a többi.
Fontos, hogy az oldal tartalmát csak akkor láthatjátok, ha be vagytok jelentkezve – így a kódokat is csak akkor tudjátok megnézni és felhasználni személyes célokra. Azonban nem árt feltüntetni forrásként az oldalt és/vagy a szövegdoboz/karakterdoboz készítőjét. Néhány készítő arra kéri a felhasználókat, hogy ne másítsák meg a kódot – mégis, a legtöbben ezt nem vesszük figyelembe, hiszen mindenki személyre szeretné szabni.
Az oldal egyetlen hátránya – legalábbis számomra ez az –, hogy semmiféle kereső lehetőség nem áll szolgálatban. A különböző kategóriákba órák hosszat molyolva talán megtaláljuk az elképzelésünknek legmegfelelőbb szövegdobozt vagy csalódottan hagyjuk el az oldalt. Annak érdekében, hogy megtaláljuk, amit keresünk én kigyűjtöttem az összes (azaz 2015.06.24.-ig fennlévő összes dolgot, illetve az utána következőket utólagosan) kód elérhetőségét és előnézeti képét, hogy ezzel is megkönnyítsem az életeteket – folyamatosan fognak felkerülni, ugyanis egyben az egész nagyon hosszú bejegyzés lenne és senki sem olvasná végig.
Visszatérve a SHINE-ra, szerintem elég jó oldal még annak ellenére is, hogy könnyű eltévedni és a rengeteg tartalom közül igazán nehéz megtalálni azt, amire nekünk szükségünk van. Viszont cserébe mindenféle szövegdobozt találhatunk a kép nélkülitől a négyképesen át bármit – valamint, a képes szövegdobozokba gond nélkül beilleszthetünk gif kiterjesztésű mozgóképet is.
Viszont, amikor látom, hogy design oldalak kiteszik úgy a kódot, mintha ők készítették volna – sajnos még most is előfordulnak – pedig csak mondjuk a színt változtatták meg, na az dühít. Nem azért, mert megváltoztatta – hiszen azt szerintem mindenki megteszi – hanem, hogy sajátjaként tünteti fel.
A design blogonál szerintem lehetne olyan opció is – már, ahol értenek hozzá –, hogy az író/blogger, aki használni szeretné annak személyreszabják. Tudom, hogy van pár hely, ahol már létezik ez az opció, de szerintem ez élhetőb lenne – illetve kifejezetten kérésre érkező kódok is jók lennének. (A harmadik opció pedig talán az lehetne, hogy aki tud magától is ilyen szövegdobozokat készíteni, azok előtérbe kerüljenek – ha már ennyire hódít ez a divat.)
A kigyűjtött szövegdobozok előnézeti képét mutatom csak meg, valamint az elérhetőségüket – a kódot nem! A kódok közül egyik sem az enyém én csupáncsak sok szerkesztő életét szeretném megkönnyíteni ezzel! A kódokat témánként százasával hozom, hogy átláthatóbb legyen! Kérek mindenkit, hogy a szerkesztőknek köszönjék meg, ha egy munkájukat felhasználják!

Témák:

roleplay threads (szövegdobozok)
100 x 200 x 300
shippers/wanted ads (karakterdobozok)
100 x 200 x 300 x 400 x 451
signatures
site necessities
technology
instant messengers
cell phones
misc
mini profiles
template archives (régebbi kódok, vegyes)

Figyelem! A bejegyzés addig frissül, míg a lehető legtöbb kód ki nem kerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése